Műanyag-Csőgyártók Szövetsége
Üdvözöljük honlapunkon!
Szövetségünk majd’ 27 év működés után, mint önálló jogi entitás szerveződött újjá. A MAVESz származtatott jogi személyeként működő Műanyag-Csőgyártók Szövetségéből (MCsSz) a Fővárosi Törvényszék 2024. június 28-én hatályosult végzésével új néven alakult át.
A szövetség neve most már Műanyagcső- és Idomgyártók Magyarországi Szövetsége (rövid nevén MCsMSz) néven működik tovább. Az új Szövetség az MCsSz jogutódjaként jött létre.
Szövetségünk céljai semmit sem változtak. Reményeink szerint megnövelt hatékonysággal fogjuk képviselni tagjaink és tagjaink és szervezetünk partnereinek érdekeit a jogalkotás, az új jogszabályokon alapuló eljárásrendek kialakításában.
Termékeink körét a közeljövőben alapvetően két európai dokumentum, az Ivóvíz Irányelv (DWD) és az új Építési Termék Rendelet (CPR) bevezetése, a két jogi terület újszerű szétválasztásának és összehangolásának feladata érinti.
Természetesen megjelennek az új kihívások a hulladékfeldolgozás (körkörös gazdaság), a fenntarthatóság, a környezetszennyezés tovább csökkentése. Tagjaink aktívan alkalmazzák, vagy legalább tanulmányozzak az európai műanyagipar kezdeményezését az Operation Clean Sweep működési és tanúsítási modellt, amelynek lényege a felhasznált alapanyagok veszteségének minimalizálása, majd nullára csökkentése.
Természetesen egyik legfontosabb működési területünk a szabványosítás. Iparágunkat képviseljük az európai és a hazai szabványalkotás folyamatában.
A működésünk folytonosságát a régi és az új nevünk összecsengésén túl azzal is szeretnénk kihangsúlyozni, hogy honlapunkat nem szüntetjük meg és nem indulunk új honlappal, hanem a régi elemekre építjük az új információkat, tartalmakat.
Pillanatkép az átalakulási folyamat során is aktív tagságról:
BT Nyloplast Kft.
FGF Bt.
Inno-Comp Kft.
N és S Kft.
TeraPlast Kft.
Pipelife Kft.
Uponor Kft.
Texor Kft.
Wavin Kft.
Az önálló jogiszeméllyé válást levezényelte:
Rozsnyay Kálmán elnök és
Aranyi Sándor titkár.
Műanyag-Csőgyártók Szövetsége
Üdvözöljük a Műanyag Csőgyártók Szövetségének oldalán!
Az MCsSz-t 1997. november 15.-én alapította három vállalat: a Pannonpipe Műanyagipari (jelenleg Pipelife Hungaria Kft.), a Wavin Pemü Kft., (jelenleg Wavin Hungary Kft) és az Uponor Műanyag Csőrendszer Kft. (jelenleg Uponor Épületgépészeti Kft.).
Mindhárom (részben vagy egészen) leányvállalata az európai öt legnagyobb műanyagcső gyártó cég egyikének.
1997.-2004. között az MCsSz négy új taggal bővült: BC Ablakprofil Gyártó és Forgalmazó Kft-vel, az Inno-Comp Kft.-vel, a Partium’ 70 Műanyagipari Rt.-vel és a Rehau Forgalmazó Kft.-vel.
2003.-ban az Uponor leállította magyarországi műanyag közműcső gyártását és 2004.-től megszüntette MCsSz tagságát.
2005.-ben hét új taggal bővült az MCsSz: a Vörsas Termékelőállító és Szolgáltató Kft.-vel, a TEXOR Műanyagipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel, a BTH Műanyagfeldolgozó Kft.-vel, a Tímár Gumi Kft.-vel, a TU-BA Trade Kft.-vel, a Solvay Kémia Kft.-vel és az Innovene Marketing (Ineos Marketing) pozsonyi irodájával.
Az idők során a tagság változott, 2009-ben az alapszabályt úgy módosítottuk, hogy rendes tagként olyan külföldi tulajdonú cső- és fitting gyártó vállalatok is beléphetnek, amelyek Magyarországon csak termékeik terjesztésével foglalkoznak.
Az MCsSz-ben rendes tagok a hazai műanyagcső gyártó vállalattok, társult tagok a kapcsolódó gyártást végző (pl. csőgyártáshoz keveréket előállító) vállalatok, továbbá vannak pártoló tagok (pl. a Magyarországon műanyagcső kereskedelemmel foglalkozó, ill. ahhoz alapanyagot beszállító cégek). Az MCsSz képviseli tagjainak szakmai érdekeit, összehangolja a közös fellépést, kezdeményezi a tagok közös szemléletmódjának kialakítását.
Főbb tevékenységi területek:
A szabványosítási munkába az MCsSz Műszaki Bizottsága a Magyar Szabványügyi Testület (MSzT) segítségével kapcsolódik be. MCsSz szakember vezeti az MSzT Műanyag Cső és Kötőidom szabványosítási bizottságát (MSzT MB 712), részt veszünk az európai, CEN, szabványok kidolgozásában, megvitatásában. Az MSzT 2003. január 1. óta a CEN teljes jogú tagja. A CEN TC 155 közgyűlését már háromszor rendezték Magyarországon Szövetségünk teljes körű szervezési és anyagi támogatásával. Legutóbb 2012 májusában az 51. közgyűlést rendeztük meg Debrecen városában.
Támogatja a műanyagcső-gyártással és -alkalmazással kapcsolatos szakmai továbbképzést, egyetemi oktatást, egyetemi jegyzet kiadást.
Képviseli a szakmai érdekeket a parlament, a kormányzat és a hatóságok felé, ésszerű módon megosztva a feladatot a Magyar Műanyagipari Szövetséggel és a Magyar Vegyipari Szövetséggel. Ellátja a képviseletet nemzetközi szinten. Vizsgálja a nemzetközi műanyagcső kereskedelmi információkat és erről tájékoztatja a tagokat. Tanulmányozza a műszaki újdonságokat az MCsSz érdekeltségébe tartozó területen és erről tájékoztatja a tagokat és az iparággal kapcsolódó tevékenységet folytató vállalatokat, intézményeket, főként a felhasználókat.
Az MCsSz tagjai gyártják a Magyarországon felhasznált műanyag-csőrendszerek >80%-át. Az MCsSz tagság nyitott, várja az érdeklődőket, az új belépőket. Az MCsSz együttműködik a tőle szervezetileg független Magyar Műanyagipari Szövetséggel /MMSz/, szakszövetségként tagja a Magyar Vegyipari Szövetségnek (MAVESz), a TEPPFA-nak (az európai műanyagcső és -fitting gyártók szövetségének). A TEPPFA tagszövetségeinek, vállalatainak megadja honlapja bizalmas részének jelszavát, a honlapról számos, értékes információt lehet szerezni.